Tarts velünk egy egészéges, fenntartható és eredményes fogyókúrában!
Fogyási célok: közepes fogyás
Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk! Máris elindultál az úton, hogy megszabadulj néhány felesleges kilótól, hiszen az elhatározás, az információgyűjtés már mind a folyamathoz tartoznak! Engedd meg, hogy utad során tanácsokkal és hasznos eszközökkel lássunk el. Tarts velünk, hogy a legtöbbet ki tudd hozni fogyókúrádból!
Ki érintett ebben a csoportban?
Ebbe a csoportba azon fogyasztók tartoznak, akik már egy nagyobb súlytöbblettől kívánnak megszabadulni, illetve a kor előrehaladtával lelassult anyagcseréjüket szeretnék kicsit felgyorsítani.
Számukra javasolt a tudatos és mozgásban gazdag életmód mellett az Intenzív Súlykontroll tea, az Intenzív SÚLYKONTROLL Diet Shake és a Súlykontroll Éjjel&Nappal kapszula termékek együttes fogyasztása.
Hogyan induljunk el?
A teából napi 1-2 csésze fogyasztása javasolt étkezések után (emésztéskönnyítésre) vagy étkezéstől függetlenül (súlykontroll támogatására), a nap folyamán bármikor.
Míg az Intenzív SÚLYKONTROLL Diet Shake amellett, hogy helyettesíthetjük vele desszertjeinket, magas fehérjetartalma, illetve gazdag makro- és mikronutiens összetétele miatt kiválóan alkalmas akár főétkezések kiváltására is. Rendszeres fogyasztása hozzájárul a kívánt célok minél hamarabb történő eléréséhez. Egyszerre tápláló és magas rosttartalma miatt el is telít, így csökkenti az étvágyat, megkönnyítve a túlevés veszélyének elkerülését.
Ha aggódnál, hogy a folyamat alatt bőröd esetleg veszít rugalmasságából, talán megereszkedik, akkor a jó hírünk az, hogy a diet shaket kollagénnel egészítettük ki, amely segít megtartani bőröd feszességét, valamint segíti annak regenerálódását.
A nappali Súlykontroll kapszulákat étkezések után, napközben fogyasztva a növényi kivonatok által segítik az anyagcsere és az emésztés felgyorsítását, míg az éjjeli Súlykontroll kapszulákat vacsora előtt bevéve értékes, célzottan a bélben felszívódó rostok segítségével biztosítják a belek számára az alvás közbeni normál anyagcserét.
| 7.00 | Reggeli | Diétás Reggeli |
| 7:30 |
Intenzív Súlykontroll Tea Súlykontroll Nappal kapszula |
|
| 12.00 | Ebéd | Diétás ebéd |
| 12:30 |
Intenzív Súlykontroll Tea Súlykontroll Nappal kapszula |
|
| 17.30 | Súlykontroll Éjjel kapszula | |
| 18.00 | Vacsora | Intenzív SÚLYKONTROLL Diet Shake |
Az étkezések ideje természetesen az első étkezéshez mérten változhat.
A termékekkel kapcsolatos ismertetőket, felhasználási javaslatokat lentebb görgetve találhatsz!
Cikkek, amik hozzásegítenek egy sikeres fogyókúrához
Hatóanyagai gyorsítják az anyagcseréd, így különösebb étrend- és életmódváltás sem feltétlen szükséges ahhoz, hogy ismét formába tudd hozni magad.
Miért használd az Interherb Intenzív Súlykontroll Teát?
Szuperfinom, kardamommal megbolondított, fogyókúrához kifejlesztett teakeverékünket a testtömeg-csökkentő étrend kiegészítéseként az anyagcsere folyamatok támogatására és a diéta alatti megnövekedett folyadékigény biztosítására ajánljuk.
Valódi gyógynövény teakeverék, melynek hatóanyagai segítik az emésztést (menta), fokozzák a kiválasztást (gyermekláncfű), támogatják a szénhidrát anyagcserét (fahéj), hozzájárulnak a gyomor- és bélrendszer komfortérzetéhez (édeskömény, ánizs).
Nem csak fogyókúrád kiegészítéseként, hanem elhízásra való hajlam, emésztési panaszok (teltségérzet, puffadás, székrekedés), vagy mozgásszegény életmód esetén is hasznos a tea fo- gyasztása akár a napi folyadékbevitel részeként is.
A fantasztikus, vaníliás, csokis és epres ízekben megalkotott, éhségcsökkentő, telítő hatású, fehérjében
és kollagénben gazdag INTERHERB Intenzív Súlykontroll italpor tökéletes választás fogyókúrák diétás
étrendjéhez. Egy jó társ a fogyókúra alatt.
Csak 118 Kcal/adag, hozzáadott kollagénnel!
Zéró hozzáadott cukor, megemelt fehérjebevitel, bőrszépítő kollagénnel felturbózva, nem utolsósorban páratlan ízekben! Rengeteg fehérjével és rosttal garantáljuk a teltségérzetet, miközben a lehető legkevesebb kalóriát viszed be a szervezetedbe.
Nincs önsanyargatás és koplalás, a shake akár hosszútávon is biztonságosan teszi a dolgát, és azután is bevethető, miután a kívánt testsúlyodat elérted.
A mesés ízű, fehérjében és élelmi rostokban gazdag, újdonságként pedig kollagén szépségmolekulával kiegészített shake-ek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, kizárólag édesítőszerrel készülnek. Értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel dúsítottuk, hogy a szervezeted számára legfontosabb tápelemeket biztosítsuk.
Vízzel selymes, krémes italport készíthetsz belőle, de ha kicsit állni hagyod, a rostok hatására finom, édes pudinggá sűrűsödik, ami alacsony kalóriatartalma miatt ideális desszert lehet főétkezések után. Eper, vanília és csoki ízekben kényeztetünk shake-jeinkkel.
Ez már egy magasabb szint azoknak, akik tudatosan vágnak bele a diétába, tudják, hogy a fogyásuk sikeréhez a kitartó elszántság és a rendszeres mozgás is nélkülözhetetlen.
A szervezet szükségleteihez igazított, a legnagyobb szakmai gondossággal és válogatott hatóanyagokból megalkotott Interherb Intenzív Súlykontroll kétkomponensű készítmény hatóanyagai a nappali és az éjszakai anyagcserefolyamatokhoz nyújtanak hatékony segítséget, napszaknak megfelelően.
Intenzív támogatást biztosítanak a tápanyagok lebontásához, a fölösleges kalóriák elégetéséhez, az emésztőtraktus munkájának gyorsításához, összességében pedig az intenzív anyagcseréhez, ezzel nagymértékben hozzájárulva a sikeres fogyókúrához.
A nappali és éjszakai formulák mellett nem kell lemondani a finom ízekről és a kedvenc ételekről, a mértékletesség azonban e készítmények fogyasztásánál is elengedhetetlen.
extra segítségre van szükséged fogyókúrád során?
Válassz most kedvezményes csomagjaink közül!
-
Interherb Intenzív Súlykontroll tea 25xfilter
1.951 FtIntenzív Súlykontroll termékcsaládunk gyógynövény teakeverékét a tudatos életmód és a diéta kiegészítéseként állítottuk össze. Fogyasztását a kiegyensúlyozott folyadékbevitel támogatására és a mindennapi jó közérzet megőrzéséhez javasoljuk.
10-féle válogatott gyógynövénnyel
koffeinmentes
… -
Interherb Intenzív SÚLYKONTROLL 2×60 db kapszula+tabletta
6.499 FtKétkomponensű készítményünket azoknak ajánljuk, akik tudatos étrendjük és életmódjuk mellé keresnek praktikus kiegészítést. A reggeli és esti formulák napszakhoz igazítva eltérő növényi kivonatokat és vitaminokat tartalmaznak, így egyszerűen illeszthetők a…
-
Interherb Intenzív SÚLYKONTROLL Csokoládéízű Diet Shake kollagénnel 528g
7.799 FtFehérjében és kollagénben gazdag italporunk a kiegyensúlyozott étrend praktikus része lehet, elsősorban azok számára ajánljuk, akik a napi energiabevitelre odafigyelnek. Egy adag mindössze 115 kcal, nem tartalmaz hozzáadott cukrot,…
-
Interherb Intenzív SÚLYKONTROLL Eperízű Diet Shake kollagénnel 528g
7.799 FtJótékony összetevők
A Diet Shake válogatott összetevői között vitaminok, ásványi anyagok, élelmi rostok és különböző fehérjék találhatóak.Fehérjetartalma hozzájárul az izomtömeg fenntartásához.
Glükomannán-tartalma a csökkentett energiatartalmú étrend keretein belül hozzájárul a… -
Interherb Intenzív SÚLYKONTROLL Vaníliaízű Diet Shake kollagénnel 528g
7.799 FtFehérjében és kollagénben gazdag italporunk a kiegyensúlyozott étrend praktikus része lehet, elsősorban azok számára ajánljuk, akik a napi energiabevitelre odafigyelnek. Egy adag mindössze 115 kcal, nem tartalmaz hozzáadott cukrot, glutén-…





