Mindentudó hormonjaink, inzulin
„A hormonok fehérje természetű vegyületek, melyek a perifériás szövetekben termelődnek és specifikusan hatnak, de egy felsőbb agyi központ felügyeletével (hipofízis). Hasonlóan igen kis mennyiségben vannak jelen a szervezetben, mint a vitaminok (ugyanúgy nélkülözhetetlenek), csak azzal a különbséggel, hogy a vitaminok általában a táplálkozás útján jutnak be a szervezetbe, a külvilágból. A hormonokat viszont a szervezet állítja elő, a koleszterinből keletkezik minden szteránvázas hormon (!) egy-két kivételtől eltekintve...” (Dr. Fodor János István)
Szövevényes összefonódások a hormonok, ideg és immunsejtek között
A szervezetben jelen lévő mirigyek egy részét ún. külső elválasztású mirigyeknek tekinthetjük, ezen mirigyek váladékukat kivezetőcsövön keresztül a gyomorbéltraktusba, légzőrendszerbe, nemi szervekbe stb. ürítik. A mirigyek másik csoportja azonban a termelt anyagokat a véráramba juttatja, ezeket belső elválasztású (endokrin) mirigyeknek nevezzük. Az endokrin mirigyek által termelt váladékot hormonnak (hormáo=serkent) hívjuk. Az endokrin rendszer szoros együttműködésben áll az idegrendszerrel és immunrendszerrel, egymás működésére képesek hatást kifejteni, így neuro-immuno-endokrin-rendszerről (neuro=ideg) is beszélhetünk.
Általános tudnivalók a hormonokról
A hormonok különböző kémiai típusúak lehetnek (pl. szteroid típusú), a vér szállja el őket a célszervekhez és viszonylag alacsony koncentrációban fejtik ki hatásukat. A szteroid típusú hormonok pl. a célsejten belül fejtik ki hatásukat, a sejtben szteroid receptorhoz kapcsolódnak, majd a sejtmagban az adott fehérje szintézisét indukálják (serkentik).
Az endokrinológia a belső elválasztású mirigyek működésével foglalkozik. A belső elválasztású mirigyek testszerte megtalálhatóak, hatóanyagaikat, a hormonokat- a vérbe ürítik, és ezzel ú.n. humorális úton távoli hatásokat fejtenek ki anyagcserére és egyéb életműködésekre. A hormonrendszer (endokrin rendszer) oly módon hangolja össze a szervezet különböző rendszereinek tevékenységét, hogy az megfeleljen a külső és belső környezet változó igényeinek.
A hormonok humorális úton a vérrel vagy testnedvekkel jutnak el a sejtekhez. Azokban a sejtekben fejtik ki biológiai hatásaikat, amelyeknek a hormon érzékelésére specifikus felfogó készülékük (receptor) van. Ezen sejtekben megindul az a reakció, amely az adott hormon hatása. A hormonok azonban nem csak távoli szervekben képesek hatni, hanem a hormont termelő sejtek közvetlen környezetében is, ezt nevezzük ún. parakrin hatásnak. A hormonok vérbe történő kiválasztása (szekréciója) történhet periodikusan is, tehát nem folytonosan, mely idegrendszeri szabályozás alatt áll. A hormonok általában hormonkötő fehérjékhez kapcsolódva keringenek a vérben, így részben raktározódnak, részben védve vannak a lebontástól és a vesén keresztüli kiürüléstől. A hormonok lebontása a célszervben történik, valamint a májban az epével és a vesén keresztül a vizelettel ürülhetnek.
A hasnyálmirigy, mint fontos hormon-előállító központ
A hasnyálmirigy (pancreas) a hasüreg egyik legnagyobb emésztőmirigye, amely ún. külső és belső elválasztású hormonokat termel. Szigetszerű területeit Langerhans-szigeteknek nevezzük, ezek alkotják a mirigy belső elválasztású részét, tehát az általuk termelt hormonok a vérbe ürülnek. A Langerhans szigetek alfa és béta sejtekből állnak. Az alfa sejtek termelik a glükagon nevű hormont, amelynek fő hatása a vércukorszint növelése. A béta sejtek termelik és raktározzák az inzulin nevű hormont, amely a glükagonnal ellentétes hatású, a vércukorszintet csökkenti. Ezek mellett egyéb anyagokat is termelnek, melyeket külső elválasztású enzimeknek tekintünk. Ez utóbbiak a gyomor-béltraktusba kerülve a táplálék emésztését végzik.
Az inzulin nem csak a vércukorszintet csökkenti, hanem zsírsavak raktározását is fokozza
Az inzulin csökkenti a vércukorszintet, valamint anabolikus (felépítő) hatású, tehát serkenti a glükóz, a zsírsavak raktározását, ezek miatt túlsúlya alacsony vércukorszintet, hiányos működése pedig magas vércukorszintet, hosszú távon pedig cukorbetegséget okoz.
Majdnem minden szövet képes az inzulin felvételére (inzulinreceptorok segítségével), valamint lebontására, de az inzulin több mint 80 % -a a májban és a vesében bomlik le. Az inzulin elválasztását számos serkentő és gátló tényező befolyásolja. A legfontosabb szabályozó a vérben keringő glükóz (szőlőcukor) által közvetlenül a hasnyálmirigyen érvényesülő hatás: ha a vércukorszint emelkedik, akkor nő az inzulin-elválasztás, és fordítva. A mannóz és a fruktóz (gyümölcscukor) szintén serkenti az inzulintermelést. Számos aminosav is serkenti az inzulintermelést. A hasnyálmirigyhez futó vegetatív idegrostok is szabályozzák az inzulin szekréciót.
A jó fogyókúra titka és összefüggése az inzulinszinttel
Inzulin hatására a májban fokozódik a glikogén (glükózraktár) termelése, csökken a májsejtek glükóz-kibocsátása, valamint fokozódik a glükózból történő zsírsavképződés. A zsírsavak tovább alakulnak ketontestekké. Az inzulin fokozza az aminosavak belépését az izomsejtekbe. Elősegíti a triglicerid szintézist és gátolja a zsírbontást. Mindebből adódik, hogy a testtömegcsökkentés akkor eredményes, ha a vércukorszint minimálisan, vagy nem emelkedik, mivel így nem jön létre számottevő inzulinkiáramlás, következményes zsírraktározás.
Ha egészséges egyednek inzulint adnak, a saját inzulintermelése csökken. A csökkenés nagyrészt a csökkent vércukorszint következménye. Amikor az inzulinkezelést befejezik, a béta sejtek válaszkészsége fokozódott, mintha pihentek volna. Ez a valószínű magyarázat arra, hogy sok fiatal cukorbetegben az első inzulinkezelések után az inzulinigény csökken, ahogy az állapotuk javul, azonban a betegség később újra jelentkezik. Egészségesekben az inzulinszekréció étkezések között alacsony, étkezés során - azaz a vércukorszint növekedésével- pedig nő.
Glükagon, mint inzulin antagonista
A glükagon emeli a vércukorszintet, fokozza a glükóz raktárak lebontását, serkenti a ketontest képzést a májban. Lipolitikus, azaz bontja a zsírokat (lízis=bontás). Fokozza a szívműködést, serkenti a növekedési hormon, az inzulinelválasztást. Számos szövet, de különösen a máj bontja. A glükagon elválasztását csökkenti a vércukorszint emelkedése, illetve a vegetatív idegrendszer is befolyásoló tényező. Éhezés során nő a glükagon koncentrációja, hiszen az éhezés alacsony vércukorszintet jelent, ami fokozza a hormontermelést. Kimondható tehát, hogy a glükagon elválasztást számos tényező fokozza: aminosavak, bizonyos gyomor-bélrendszerben termelődő hormonok (pl. gasztrin), fizikai munka, fertőzések, egyéb stresszek, vegetatív idegrendszer, gyógyszerek (pl. teofillin, acetilkolin). A glükagon-szekréciót a glükóz, a szabad zsírsavak, ketontestek, inzulin, vegetatív idegrendszer, egyes gyógyszerek képesek csökkenteni. A glükagon és az inzulin tehát egymással ellentétes hatású, plazmakoncentrációjuk egymással párhuzamosan változik.
„Tudnunk kell, hogy a mindenkori vércukor kétkomponensű: az egyik a táplálékkal a szervezetbe bekerült legegyszerűbb szénhidrát a glükóz, a másik pedig a máj által raktározott glükogénből átalakult és kiürített glükóz. Itt említem meg, mert nagyon fontos, ha az ember azért nem vacsorázik, hogy ne legyen magas az éhgyomri vércukor értéke (aminek manapság nincs sok jelentősége) mégis magasabb lesz, azért, mert a máj érzékeli a vérből az „éhezést” (vészhelyzetet) és szabályozás nélkül – nagyvonalúan – több glükózt juttat a raktáraiból, mintha a vacsora megtörtént volna. Ezért emelkedik, és nem csökken az éhgyomri vércukor szintje!
Manapság azért nincs az éhgyomri vércukorszintnek akkora jelentősége, mint régebben, mert az ember táplálkozása miatt (ha csak a fő táplálkozást veszem figyelembe, nem beszélve a nassolások-ról) mindig úgynevezett táplálkozás utáni – posztprandiális – állapotban van! (Kivéve az éjszakai-hajnali órákban.) Így természetesen mindig magasabb lesz a vércukorszintje, de a következő étkezésig (kb. 3-4 óra múlva) ennek az értéknek meg kell közelítenie a „kiindulási” (táplálkozás előtti) értéket. Ha ez nem így működik, akkor már cukorbetegségről (diabéteszről) beszélünk.” (Dr. Fodor János István)
A cukorbetegség krónikus betegség. Genetikai és környezeti tényezők együttes hatására jön létre, fő jellemzője a vércukorszint rendellenesen magas szintje a hiperglikémia, melyről következő cikkünkben részletesen írunk.