Keresés befejezése

Lúgosító étkezés

Lúgosító étkezés

Manapság igen sokat lehet hallani a táplálkozás egészségmegőrző, betegségmegelőző szerepéről, nem véletlenül, hiszen számos tudományos vizsgálat bebizonyította, hogy a táplálkozás igen sok élettani hatást fejt ki, különösen hosszú távon. Az egészséges táplálkozás modellezésére, szemléltetésére többféle ötlet született az elmúlt 15-20 évben. Mind között az első és máig elfogadott, kismértékben módosított modell, a táplálkozási piramis, amely megmutatja, hogy az alapvető élelmi anyagokból arányaiban mennyit célszerű elfogyasztani. Az 1992-ben publikált piramis modell bázisán a gabonafélék szerepelnek, jelezvén, hogy belőlük célszerű legtöbbet elfogyasztani a nap folyamán. Ezután következnek a zöldségfélék, gyümölcsök, majd a tejtermékek, húsok. A piramis csúcsán a zsírok, olajok, édességek találhatók meg, vagyis azokból a lehető legkevesebbet célszerű elfogyasztani egy átlagos napon.

A ’92-es piramis modell kissé megváltozott az évek során: a bázisra a rendszeres testmozgás került, amelyben mind az állóképességi, alacsony intenzitású mozgásformák, mind a dinamikus, magasabb intenzitású (pl. aerobik, labdajátékok, stb.) és a rezisztenciaedzés (erőtréning súlyzóval vagy ellenállással szemben) is helyet kapott. A rendszeres sport felett helyezkednek el a folyadékok, mindezzel szemléltetve, hogy a megfelelő folyadékbevitelre fontos szerep hárul. Majd ezt követően a piramis modellben minden marad a régiben, vagyis a gabonafélék, fölöttük a zöldségfélék, gyümölcsök, majd a tejtermékek, húsfélék következnek, majd az édességek, zsírok és olajok zárják a sort.

Az egészséges táplálkozás alapjavaslatai a következők:

  • Étkezzünk változatosan
  • Kerüljük a túlzott zsírbevitelt (az étkezés 25-30%-át képezze)
  • Kerüljük a túlzott sózást (a javasolt napi bevitel 2g), ill. a sós ételek (felvágottak, sajtok, stb.) arányaiban magas bevitelét
  • Kerüljük a cukrok, édességek túlzott bevitelét
  • Igyunk naponta fél liter tejet
  • Naponta többször fogyasszunk zöldségfélét, gyümölcsöt (legalább 25dkg zöldség és 25dkg gyümölcs szerepeljen az étkezésben naponta)
  • A kenyérfélék között a barnát, teljes kiőrlésűt részesítsük előnyben
  • Étkezzünk négy-öt alkalommal, kis mennyiségeket
  • Folyadék gyanánt ásványvizet, forrásvizet fogyasszunk
  • Minimalizáljuk az alkoholos italok fogyasztását
  • Ne dohányozzunk
  • Mozogjunk rendszeresen
  • Próbáljunk tudatosan táplálkozni

A lúgosítás szempontjából lényeges az ételek elkészítési módjának is figyelmet szentelni. Például a panírozás, olajban, ill. zsírban sütés, a rántás, habarás, konzerválás, befőzés, túlfőzés, többször melegítés mind fokozza a savak felhalmozódását. A párolás, nyers saláták, csírák, friss ételek fogyasztása, roston és sütőben sütés, és az erjesztés a savasodást gátolja.

Melyek a savat képző táplálékok?

Elsősorban a magas fehérjetartalmú ételek (pl. halfélék, szárnyasok, egyéb húsok), a zsiradékok (olajok, margarin, sertészsír, stb.), az édességek (pl. csokoládé, torta, keksz, stb.), kávé, fekete tea, alkohol, cukrozott üdítőital, édesítőszer.

Mindebből következik, hogy alapjában véve a húsmentes étkezés, a fokozott zöldség és gyümölcsbevitel, a cukrozott, édesített ételek csökkentése, a kávézás, ill. fekete tea, valamint az alkoholos italok minimalizálása lúgosító hatást fejt ki.

Az anyagcsere-folyamatok során savak képződnek szervezetünkben, amelyek közömbösítését saját ú.n. puffer rendszereink végzik. Ha az étkezést 70-80%-ban lúgos, ill. lúgos vegyületeket képző ételek alkotják, akkor a savak képződését ellensúlyozni tudjuk, valamint helyreállító rendszerünket is részben tehermentesítjük és megakadályozzuk a gombák és kártékony baktériumok szaporodását, terjedését.

Számos speciális étkezési forma, diéta alkalmas a lúgosításra annak ellenére, hogy soknak nem ez az elsődleges szerepe. Ide tartozik a vegetarianizmus legtöbb válfaja, a makrobiotika, a léböjt és egyéb tisztító kúra, a paleolit étkezés, stb.. Mindemellett nem feledkezhetünk meg azokról az étrendkiegészítőkről, speciális teákról sem, amelyek zöld levelű, gyógynövényalapú hatóanyagai effektíven segítik a savak közömbösítését.